Magas házak alá parkoltunk ma.
S $2/gal (a szokasos 1,60-70 helyett) forrt a tankban, amig mi árnyékban az egészségesnek tűnő szendvicsesben a riverside-on falatoztunk s néztük a vizet... meg pl. ezt láttuk onnan:



Az orosz nagydarab meg, aki a sört összevissza lögybölte gumikesztyűs kezére (amit azután szépen megtörölt papírtörlővel) meg a pultra elém, miközben azt mondta olyan nagyon oroszosan mosolyogva -persze persze friss minden másnap friss csapolás- (és tényleg friss volt) valami fura bőrbetegségbe volt belebújtatva. A könyökén fura rózsaszín foltok peregtek. Egy lány állt mögötte s -már szerintünk- árgus szemmel leste. Mintha azt felügyelné, bele ne peregjen valami kéretlen bőrdarab a szendvicsekbe amit a nagy orosz serényen dobált össze.

Nekünk.

Megegyükneegyük Megegyükneegyük
üm
S mondtuk egymásnak magyarul hogy, biztos az a kettő (mert közben mégvalaki kijött hátulról a konyhából) meg csekkolja ezt a nagyot (mert árgus szeme az új őrnek is volt)
egyenest a salátáknak (a salátákkal lehet az ember pofatlan is) megóvva az egész világot e szituáció kiröhögésétől, de azután már mindegy volt, nem lehet az ilyet megállni. A masik kettő különben nem beszélt angolul, csak oroszul.
Végül, amikor már nagyon gyanusak lettünk, gondolva szegény salátákra még pofátlanul salátaöntetet is kértünk, azaz Hajnalka kért, ami, érzésem szerint mar a kedélyes nagydarabnak nem tetszett.
Lehet, hogy valójában szakács. A szakácsok ilyen önérzetesek (merthogy ő valami más, házi öntetet adott).

Megegyükneegyük Megegyükneegyük

Leültünk kinnt, néztük a vizet. S falatoztunk, mert végülis szimpatikusak voltak ezek az oroszok.
Csak hát a szituació. A szituació.
A sör is finom volt.

Boldog békeidők.

Miért fut eszembe folyton ez a mondat(töredék)...