Igy, miként a fák csúsznak köréd, ahogyan gurulsz, azaz te csúszol s a fák csak tompán lógnak felfelé vissza-visszahajolva, eszedbe jutnak a zsilipek. Vagyis nekem eszembe jutnak.
A zsilipeid. Elérhetetlen vizet rekesztenek kinyithatatlanságukkal. Igy csak zsilipek.
Emlékszem a zsilipekre, nem volt bennük kerék a rúd végén a tekerésre. A jobbak s kevésbé fontosak vastag láncal rögzitve s ha apadt a viz a holt ágban, tapasztalt (sohsem tapaszatal) kezek (--markok--) megmarkolták s fordúlni birták.

Halak jöttek ekkor. S elrepültek velünk a mélyvizbe ami iszappal együtt is alig lepett el. S felő volt, benne ragadunk.

Ragadt benne valaki? Hahoo!

Nem beszélek nagy viztárolokról, mert csak kis zsilipeket láttam, amelyekbe fürdés-iszapcsata után --s még jóval-jóval 20 alatt-- bátran (azért kicsit félve) súlyos betonzsalut felemelve lemásztunk vagy oldalrol csöveken át bekúsztunk. Hogy akkor rájöjjünk lent, miként montam: nincs bennük tekerhető. Igy általunk nem nyithatók.

Igy nem tudjuk teletömni a holt árkokat vizzel.

Huligánbiztos.

"őrzők, vigyázzatok a strazsán"